A legbunkóbb megjegyzések, amiket kismamaként kaptam - Avagy mit ne kérdezz meg soha egy várandós nőtől
Kismamának lenni egy tiszavirág-életű, különleges periódus a nők életében. Nem azt mondom, hogy pont olyan eszményi, romantikus és rózsaszín, mint mondjuk a menyasszony korszak, de azért ennek is megvan a maga szépsége a számos nehézsége mellett.
Ott vannak a rosszullétek, a megvonások, a végeláthatatlan orvosi vizsgálatok, a megváltozott testkép, a hullámvasutazó libidó, az állandó pisilési inger és persze a mindenhez is értő távoli rokonok, jóindulatú barátok, huszadrangú ismerősök és a valamikori osztálytársak (akikkel akkoriban sem sokat beszéltél) hasznos beszólásai is, amik mindenképpen felteszik a cseresznyét annak a bizonyos habnak a tetejére.
Szóval a saját és ténylegesen közeli barátaim élményeiből összegyűjtöttem egy csokorra valót, hogy mit ne mondj egy kismamának, ha nem akarod vérig sérteni, amikor a legtöbb esetben amúgy is egy hajszálra van attól, hogy sírógörcsöt kapjon az utca közepén.
1. "Jézusom, hogy meghíztál! Én 42 kilóval kezdtem a terhességemet, 45-tel mentem szülni, és mikor megszületett a baba, 41 voltam, nem győztek dicsérni az orvosok!"
A kategória: Dolgok, amik SOHA nem történtek meg. Rendben, ha nem híztál sokat, de a baba súlya mellett ott a magzatvíz, a méhlepény, a megnövekedett víz- és vérmennyiség a testben, a mellnövekedés, a bennük termelődő tej mennyisége is mind mind hozzátesz a plusz súlyhoz, ami átlagos esetben 10-14 kiló is lehet, úgyhogy ne gondoljuk, hogy csak a baba súlya jön ránk, akkor is, ha valaki azt állítja, hogy ő harminc évvel ezelőtt nem hízott 3 kilónál többet, ami fizikálisan lehetetlen - és nem is egészséges.
Persze a fordítottja sem az, amikor plusz 20-30 kilóról beszélünk, hiszen ez a mamának és a babának is káros lehet, de egyrészt ezt sem a te dolgod megítélni, hanem mondjuk az említett nő orvosának.
2. "És normálisan fogsz szülni? A császár nem szülés! Ha érzéstelenítenek, az nem szülés! Ezt a fájdalmat át kell élni, ne legyél rinyapina, nől milliói kibírták, te is ki fogod!"
Nem, kérlek. Abnormálisan.
Tudom, hogy Magyarország még azért 2021-ben sem jár élen a női egyenjogúság témakörében, de azért én úgy gondolom, hogy minden nőnek joga van eldönteni, hogy mit tesz a testével, és ha egy ilyen testileg-lelkileg megterhelő fába vágta a fejszét, mint a babavállalás, akkor igenis kapjon támogatást arra, hogy úgy történjen meg a szülés, ahogy ő szeretné. Ha epidurális érzéstelenítéssel, akkor úgy. Ha császármetszéssel, akkor úgy. Ha szülőkádban, miközben egy dúla zsályát éget és a kedvenc Beyoncé slágerét énekli, akkor úgy.
És nem érdekel kifejezetten, hogy a hatvan pluszos ötödik szomszéd, Kovácsné Gizike, úgy gondolja, hogy a mezőn is meg lehet szülni azt a gyereket, bicskával meg elvágni a köldökzsinórt. Teknőben is lehet mosni, de lássuk be, sokkal egyszerűbb, kényelmesebb és kellemesebb bevágni a ruhákat a szárítós automata mosógépbe, aztán arra se mondja senki, hogy az nem mosás.
Egyetlen ember tisztje beleszólni a szülési tervembe, aki nem én vagyok, az meg az orvosom. De alapvetően ez az én testem, az én méhem, az én élményem, tessék ezt tiszteletben tartani.
3. "Gyereked lesz vagy lányod?"
És újra itt a jó öreg szexizmus. Sok kérdéstől falra mászom, de ez a "kedvencem" mind közül. Katika nem érdekel, hogy te háromszoros fiús anyukaként felsőbbrendűnek hiszed magad. Az sem érdekel Józsi, hogy te mindig is fiút akartál, nem neked szülök gyereket.
Nem tudhatod, a pár miben reménykedett, mit szeretett volna. Urambocsá' az a képtelenség is megeshet, hogy mi tényleg és őszintén örültünk volna annak is, ha fiú lesz, és annak is, ha lány a baba.
Csak azért, mert régen - és lássuk be, most is - a nők kevesebbet értek, gondolkozz el ezen a mondaton úgy, hogy közben a vasárnapi húslevest főző édesanyádra gondolsz, a húgodra, aki mindig elfelezte veled a túró rudiját, vagy a nagymamádra, aki olyan szépen énekelt neked elalvás előtt. És ne legyél tapló.
4. "Most komolyan ezt a nevet adjátok neki?!"
Már korábban írtam arról, hogy a névválasztás bizony nem könnyű feladat, és nagyon sokat agyaltunk rajta, mire találtunk nekünk tetsző nevet. Persze nem gondolom azt, hogy okos ötlet felesleges céltáblát rakni egy gyerekre egy olyan viccesnek szánt névvel, mint Füty Imre, Végh Béla vagy Nagy Fajsz, de alapvetően megint csak ott tartunk, hogy ha a szülők ezt akarják adni a gyereküknek, akkor ki vagy te, hogy beleszólj ebbe?
A napokban az egyik kismamás csoportban olvastam egy nagyon csalódott anyukáról, akinek pokollá tette a kórházi napjait egy "kedves" nővér, aki folyamatosan ekézte, amiért a Dorka nevet szánja a lányának. Hát az becézés! Hát cikizni fogják! Hát van neki szíve?! Mikor a Dorka ráadásul egy teljesen normális név, amibe eddig azt hittem, nem is lehet belekötni, azon túl, hogy neked aktuálisan tetszik vagy nem tetszik a hangzása.
Nem kell ötlet sem, köszönjük. Értem én, hogy neked nagyon tetszik a Mihály, a nyolcadik dédnagyapám régi legjobb barátja meg Ödön volt, és az emlékére nevezhetnénk így a gyereket, de nem fogjuk. Majd a férjemmel együtt lemeccseljük, ti meg majd megszokjátok. Ha nagyon nem tetszik, akkor meg adtok neki saját becenevet.
5. "Mi az, hogy azt eszel, amit ő megkíván? Hogyhogy nem eszel disznósültet?! Zöldségen nem nő fel az a gyerek!"
Gyerekkorom óta nem vagyok nagy húsevő, és már a terhességem kezdetén beszéltem ezzel kapcsolatban az orvosommal, hogy kell-e valamiféle kompenzálás, egyek-e több vörös húst, szedjek-e vitamint, változtassak-e valamin, stb. Ő megnyugtatott, hogy mivel rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket, szójafélét fogyasztok, és azért időnként csirke és pulyka is kerül a tányérra, a kisbaba megkap minden tápanyagot, ami neki kell.
Úgyhogy könyörögve kérlek, ne forgasd már a szemed, ha a vasárnapi ebédkor rántott hús helyett grillsajtot eszem, és ne állíts be rossz anyának már most, ha nem csúszik a pörkölt a 40 fokban. Ha kijön az a gyerek, a világ összes állatát megfőzöm neki, ha azt akarja, de belülről még ő sem annyira kívánja ezeket, legtöbbször inkább én veszem rá magam, hogy Bocsom, együnk már egy kis húst is.
És nem, nincs bűntudatom amiatt sem, hogy ma csokis croissantot ebédeltem.
6. "Már most megveszel neki minden szart, előre elkényezteted a gyereket. Nem kell neki ennyi cucc, az enyémnek egy nadrágja volt meg két rugdalózója, aztán csak felnőtt valahogy..."
Az első kisbabánkat várjuk, kérlek, ne turkálj már a pénztárcánkban, hadd élvezzem ezt az időszakot, és vegyem meg az összes cuki, mackós rugdalózót, ami csak a szemem elé kerül. Azért teszem, mert boldoggá tesz, mert elképzelem benne a kisfiamat, és annyi fotót fogok róla csinálni abban a szettben, hogy még a Google tulajdonosainak a drive fiókja is megtelik vele. Nyilván ha nagyobb lesz, és a földhöz veri magát a Tesco közepén a legújabb Megatronért, akkor az teljesen más tészta lesz, de nem hinném, hogy egy vekni kenyérnél is kisebb magzatot, aki jelenleg azt sem tudja, mi az, hogy medvés rugdalózó, el lehet kényeztetni azzal, ha nem öt, hanem tíz ruhácskát veszek neki akciósan.
7. "Remélem meg lesz keresztelve a gyerek, ha már templomi esküvőtök nem volt..."
Rövid válasz: Nem.
Nyilván azért nem volt templomi esküvőnk sem, mert mi sem és egyikünk családja sem kifejezetten vallásos. Innentől kezdve nem fogok ráerőszakolni egy vallást egy újszülöttre, aki jó, ha a cicimig ellátva érzékeli a világot. Ha nagyobb lesz, és lesz erre igénye, maximálisan támogatni fogom, eljárok vele még templomba is, ha szeretné, de ez legyen az ő döntése, ne a miénk.
A keresztelő hiányába pedig tudtommal még egy gyerek se halt bele, az meg kicsit sem érdekel, mit fog így szólni a harmadunokatestvérem nagynénjének a szomszédja, akinek személyes jóbarátja a zsákfalu plébánosa.
8. "De ugye szoptatni fogsz? Vagy Pesten az sem divat?"
Hangsúly persze az ugye szón. Amúgy meg igen, mi pestiek egy futurisztikus utópiában élünk, a körzeti orvoson és a Dedalonon túli űrtechnológiával, ahol már a gyerekeket is gépek etetik tápszerrel, aztán meg darált Mekdoneldsz burgerrel. Óvodában pedig vegánságra és gluténérzékenységre tanítják őket és hozzászoktatják a tévéhez és a számítógéphez. Ugye így gondoltátok?
A kérdés egyébként azért is bántó, mert sok anya nagyon is szeretne szoptatni, de nincs elég teje, vagy egyáltalán nem is indult meg a tejtermelés, ami miatt már alapból is elég bűntudatot éreznek, nem kell még rádobni egy lapáttal, hogy biztos azért nem szoptatnak, mert nem akarják, hogy lógjon a mellük.
De megint csak... ha azért nem szoptatnak, ahhoz sincs köze senkinek.
9. "Na akkor a kutya kikerül a lakásból, gondolom. Vagyis hát remélem."
Ha éppen a nappalinkban ülnénk ennél a beszélgetésnél, ez lenne az a pont, amikor a legszebb művigyorommal közölném, hogy most lehet kifáradni szépen a lakásból, és nem is kell visszajönni ide, köszönjük a látogatást.
Nem, a kutyát egy életre választottam és fogadtam örökbe. A kutya volt az első gyerekem, akitől nagyon sokat tanultam a gondoskodásról, feltétel nélküli szeretetről, az aggódásról, az anyaság alapjairól.
És ha csak egy pillanat törtrészéig is megfordul a fejedben, hogy kirúgom az otthonából, csak mert új taggal bővül a család, akkor téged foglak páros lábbal kirúgni innen, mert még a feltételezés is sért.
Mellesleg, ha kicsit is jól tájékozott lennél ezzel kapcsolatban, a kutatások szerint a gyerek immunrendszerének nagyon jót tesz a házikedvenc, ugyanis sokkal ellenállóbb lesz a szervezete a betegségekkel kapcsolatban, valamint a későbbi asztma és allergiák esélyeit is drasztikusan csökkenti.
De tudom, ismersz valakit, aki ismer valakit, aki olvasott egy könyvben egy nőről, aki hallott már olyanról, hogy a baba megevett két szál kutyaszőrt és elfertőződött a lépe, aztán meg ötven évvel később bele is halt.
10. "És szeeeeegéééény férjed hogy viseli?"
Mármint az én reggeli rosszulléteimet? A puffadásaimat? A kínzó derékfájásaimat? Azt, amikor hajnali 3-kor vesén rúg a gyerek? Vagy hogy ízlik neki, amikor joghurtba mártogatom a sajtos kiflit? Értem én, hogy a férfiak pár hónapra elbúcsúzhatnak a darázsderekú, lepedőakrobata cuki kis feleségüktől, akivel hétvégente le lehet nyomni a Kék túrát, de azért lássuk be: ha van élethelyzet, amikor nem a férfiakat kell sajnálni, akkor ez pont ez. Már félreértés ne essék, a nőket sem kell.
Nincs is rosszabb annál, mikor már a hatodik embertől hallom azzal a jellegzetes, lesajnáló hangsúllyal, hogy ugye nagyon pocsék a terhesség? Hát nomen est omen, szerintem kiváló választás volt a jelenségre a 'terhesség' kifejezés, de tudjuk mit vállaltunk, és a cél érdekében még ezt is bevállaljuk. Csak légyszi ne a leendő apuka legyen már a hónap dolgozója, amiért ELVISELI a várandós feleségét.
11. "Nincs gyerekem, de adnék pár jótanácsot, mégis csak jobban értek hozzá, mint ti"
Ez talán a legfrissebb példám jelenleg, ugyanis egy olyan huszadrangú, tíz éve nem látott srác ismerős kereste meg a férjemet, hogy atyai jótanácsokkal lássa el, akinek se gyereke, se testvére, se kutyája, se macskája, se szakirányú végzettsége vagy bármi tapasztalata a gyerekekkel, de mivel spirituálisan megvilágosodott, és úgy gondolja, hogy neki fénysíkon köze van a mi gyerekünkhöz, ezért mindenképpen megosztaná a születés csodájáról alkotott véleményét szegény konfliktuskerülő Papabearemmel.
Na ez az a kategória, amit nemhogy a hátad közepére nem kívánsz, de az általa laposnak hitt Föld széléről löknéd a semmibe az emberünket, amiért azt hiszi, ő mindenhez is jobban ért.
Mert a tényleges tapasztalatok és jótanácsok életmentőek, és tényleg nagyon jól tudnak jönni, főleg kezdő szülőknél, első gyerekkel, és elképesztően hálásak is vagyunk Rita barátnőmnek (innen is óriási köszönet, csókok, virág meg csoki), akit minden hülyeséggel kapcsolatban felhívhatok, és segít, hogy milyen cumisüveget vagy mellszívót vegyek, hogy milyen vizsgálaton mi történik, vagy mikor mi zajlik majd le a testemben, de a nem kívánt okoskodás, pláne egy olyantól, akinek se hozzánk, se a szülőséghez semmi köze, az a köszi, de passzolnám esete.
11. "Hú, hát elég későn vágtatok bele a babaprojektbe. Nem félsz, hogy komplikációk lesznek a korod miatt?"
Értem én, hogy anno 18 évesen szültek a lányok, és 25 felett már vénkisasszonynak számított valaki, de a mai világban, ahol ennyi idősen nagyjából még az egyetemi iskolapadot koptatjuk és éppen csak összeköltözni készülünk azt aktuális párunkkal - akitől még nem is biztos, hogy gyereket szeretnénk -, a szülési életkor is kitolódott, nagyjából éppen a 30 éves korra, amennyi én is voltam a fogantatáskor.
A nálam okosabbak valóban azt mondják, hogy az első gyereket célszerű 35-36 éves kor alatt megszülni, már csak a génbetegségekre való tekintettel is, de manapság az sem ritka, ha valaki 42-45 évesen hoz világra egészséges kisbabát. Úgyhogy nem, én nem féltem ettől, mostanra találtam meg életem párját, egészségesek vagyunk, kompatibilisek egymással, nem kell a felesleges feszültséget generálni. Csodás, hogy te hamvas 22 évesen összehoztad az első gyereked az első feleségedtől, de mi máskor értünk meg erre, ami teljesen normális. Amúgy egy nőnek amúgy sem illik beszólni a kora miatt.
12. "Akkor ez most covid baba, igaz?"
És megint csak, ne legyél tapló.
Összehozni egy kisbabát a statisztikák szerint legalább egy év. Ha előbb sikerül, ügyes vagy, szerencséd volt, jó volt a csillagok állása, pont jókor voltatok jó helyen és ennyi. Ez nem verseny. Viszont kb 100% biztonsággal állíthatom, hogy a 2020-22 közötti babák legnagyobb része nem a pandémia miatt született, hanem mert már tervben volt jó ideje.
Én 16 éves korom óta szedtem a fogamzásgátlót, amit legalább fél évvel a projekt kezdete előtt le kellett tennem, amikor még azt se tudtuk, mi az a koronavírus. Az esküvő után neki is álltunk, hogy összehozzuk a kis szeretetgombócot, aztán úgy voltunk vele, hogy érkezik, amikor érkeznie kell. Az, hogy időközben megjelent egy világjárvány, aminek babacsinálási szempontból túl sok köze nem volt semmihez, az nagyjából annyiban érintette a terhességemet, hogy nehezebb volt az orvoslátogatás, és eleinte a férjem nem jöhetett be velem a vizsgálatokra. De azt feltételezni, hogy csak becsúszott a gyerek, mert össze voltunk zárva, tirpák dolog.
Kikérem magamnak, Bocsom szerelemgyerek.
13. "Azért kellett ilyen gyorsan gyerek, hogy felvegyétek a CSOK-ot igaz?'
Hát persze. Ide nekem a részlegesen visszatérítendő 25 milliót, amiből csak a családtól távol, Pest megyétől jó messze tudnánk egy házat venni!
A kérdés már csak azért is furcsa, mert minden egyes létező fórumon és ismerősnek kinyilvánítottam abbéli akaratomat, hogy összesen kettő gyerek édesanyja szeretnék lenni, ami ugye támogatási szempontból konkrétan a béka feneke alatt van. Úgyhogy igen, biztos ez motivált arra, hogy gyereket szüljek. Köszönöm a kérdést, te disznóparéj.
+1. "NA LESZ BABA?"
Pár hónappal ezelőtt mélységesen felháborított egy ismerősöm, akivel tíz éve nem beszéltem, és egyszer csak a semmiből rám írt Facebookon, hogy "Hali, na lesz baba?". Ezzel az indítószöveggel. Semmi előjáték, hogy hogy vagytok, láttam milyen szép volt az esküvő, milyen nagy már a kutya, hol dolgozol most, érted, valami a mély víz előtt, de nem. NA LESZ BABA?!
Az érdekes a sztoriban az volt, hogy már terhes voltam ekkor, de még nagyon az elején jártam, 8-9 hetes lehettem talán, úgyhogy még egyáltalán nem mondtuk senkinek, hogy szülők leszünk, mert az elején tényleg jelentős a vetélés kockázata, úgyhogy még a szüleink sem tudtak a dologról. Erre rám ír ez a nő, hogy NA LESZ-E BABA.
Ilyet alapból sem illik megkérdezni senkitől mert lehet épp a nyolcadik vetélésén vagy a negyedik sikertelen beültetésén van túl, küzd a PCOS-sel, az endometriózissal, az inzulin reziztanciával és habár élete legnagyobb vágya egy gyerek, lehet meg sem adatik neki, hogy anya legyen, úgyhogy nem kell azt sulykolni, hogy nőként ez az egy célja van az életben.
A másik, amiért nem illik az az, hogy mi van, ha nem is akar gyereket. Ha ő a munkájában, a hobbijában, a háziállataiban teljesedik ki, nem is egy anyatigris típus, és egyszerűen nem úgy képzeli az életét, hogy a gyereke pelenkái körül forognak a mindennapjai, hanem mondjuk egy görög szigeten sütteti a hasát boldog, szingli nőként.
De persze ez a lényeg egy kb sosem látott embernek az életedben. Hogy lesz-e baba, akit ő soha nem fog látni, max egy-egy fotón a közösségi oldalakon. Már alig várom a következő etapot, amikor azzal ír rám: "LESZ KISTESÓ?".
Szóval összegezve ezt a sok mindent. Nem szólunk bele más terhességébe, súlyába, babáinak számába. Nem adunk kéretlen tanácsot. Nem erősítjük a másikban, hogy csak úgy lehet jó, ahogy mi csináltuk annak idején. Kedvesen meghallgatjuk a várandós anyukát, megdicsérjük milyen szép kismama, jó egészséget kívánunk a picurnak, aztán megyünk a dolgunkra.
Ti megkaptátok ezek bármelyikét valaha? Vagy nektek mi volt a legbántóbb beszólás, amit a terhességetek alatt kaptatok?
