Medvesztikus kalandjaink a kisbabáig - és azon túl

Mamabear Mamiblog

Kívánósság babavárás alatt avagy "Ha most nem leszek cukorbeteg, akkor soha..."

A reggeli rosszullét kifejezés szerintem egy oltári átverés. Legalább is én a terhességem előtt azt képzeltem, hogy ez a fogalom azt jelenti, hogy reggel, ébredés után rohansz a WC-re kijön belőled, aminek ki kell, aztán egy kis szusszanat után elvágják az egészet, és képes vagy újra emberi lényként funkcionálni.

De mint kiderült, a reggeli rosszullét a nap folyamán bármikor jelentkezhet - és ha peches vagy, akkor fog is! - ráadásul az ezzel együtt járó egész napos émelygésről és fojtogató hányingerről pláne nem beszélt senki. Én szerencsére róka-móka nélkül megúsztam az első trimesztert, de néha annyira rosszul voltam, mintha egy napokig elnyúló, istenes másnaposságot próbálnék kiheverni, ezért sokszor inkább azt kivántam, bárcsak legalább túl lennék rajta egy hányással, de hát sajnos ez nem - vagyis ez sem - kívánságműsor.

Igazándiból egy dolgot vártam nagyon, mióta megtudtam, hogy érkezik babóca: a kívánósságot. Valahogy mindig elképesztőnek tartottam azt a gondolatot, hogy az ember ízlése annyira kificamodjon ebben a pár hónapban, hogy mennyei mannának tartsa a vaníliapudingba mártogatott csemegeuborkát, a majonézes banánkarikákat vagy a csiliszószos fagyit, de ha később lesz is valami hasonlatos kattanatom, még nem tört rám a sürgető érzés, hogy szentségtelen párosításokat társítsak a savanyúságfélékhez.

Az elején nálam inkább az okozta a problémát, hogy mi az, amit egyáltalán képes vagyok megenni anélkül, hogy még erősebb hányinger törne rám, így az első hetekben sajtos pogácsán és pirítóson éltem. Még a teától is undorodtam, amit eddig szertartásszerűen fogyasztottam minden reggel, sőt, igaziból semmi sem esett jól melegen - egyszer, bizarr módon, még a bablevest is csak hidegen voltam képes bekanalazni.

De végül mégis csak megérkezett a baba bevásárlós kívánságlistája köldökzsinóron át. Dinnye. Márciusban.

melon-1537270_1280.jpg

Esküszöm, nem tudom, mi játszódik le ilyenkor a nők fejében, de napokig csak a dinnyére tudtam gondolni. Semmi más nem volt jó, se a dinnyés szörp, se az üdítő, se a gumicukor, csak a friss gyümölcs verzió. Ott csúcsosodott ki a történet, amikor egyik este kitaláltam, hogy főzés helyett rendelek kettőnknek vacsorát, és majdnem sírva fakadtam, hogy a Netpincér nem szállít ki dinnyét. Ismétlem: Netpincér. Dinnyét. Márciusban.

Na itt már elszakadt a cérna a családnál is, a férjem, anyukám, anyósomék - mindenki ment dinnyét vadászni, mert hát a babának az kell. Végül anyósomék egy Pest másik végén lévő zöldségesből, a férjem pedig az itteni Tescóból szerzett dinnyét - gondolom mondanom sem kell, hogy szó szerint aranyáron -, hogy megnyugodjanak a kedélyek idehaza. Ezek után nagyjából négy napig dinnyét ettem dinnyével, jó hidegen, ami egyrészt nemcsak finom volt és édes, hanem még a hányingeremen is segített, úgyhogy minden kismamának ajánlom szeretettel - főleg ha mondjuk még szezonban is van.

A másik "ételcsoport", amivel még az átlagosnál is közelebbi kapcsolatba kerültem azok a gumicukorfélék voltak. Bár itt sem volt mindegy a fajta: csak és kizárólag a savanyú cukros gumikukacok és a szintén cukorborítású eprecskék estek jól. Már úgy zacskószámra. Aztán persze megint jött a zokogás, hogy kövér leszek, cukorbeteg leszek, baja lesz a babának. De ha csak egy nap kimaradt, amikor nem kaptam be pár szem gumicukrot, akkor a kis bocs olyan hisztériát rendezett odabent, hogy még a szokásosnál is rosszabbul lettem. Pedig esküszöm, az első vérvetel előtt megfogadtam, hogy legalább egy napig semmi édes, az a biztos... erre konkrétan ágynak estem, és amíg meg nem ettem egy banánt, nem is bírtam kitápászkodni a paplan alól.

candies-5912176_1280.jpg

Ezek után az eperre már azt mondom, hogy semmiség, az amúgy is gyerekkorom óta egy Joker kártya az étkezésemben, mert ha semmit az ég világon nem lennék hajlandó megenni, egy kis eper akkor is lecsúszna. Hát most is lecsúszik. Meg pár sütike is. Meg málna. Meg macaron. Meg áfonya. Meg kürtős kalács.

Szerintem 600 kilósan megyek majd szülni. 

Ui: Küldjetek dinnyét.

Kisbabánk lesz! Avagy az anti-pókerarc, a medvejelmez és két csík története

Egy hideg februári reggelen történt, hogy fél év próbálkozás után, a mosdóban megjelent az a bizonyos világmegváltó két csíkocska, ami mindent megváltoztat. A legnagyobb problémám pedig az volt, hogy a rettentően beszédes anti-pókerarcommal, hogy titkoljam el a férjem elől.

Mert hát túl snassznak tűnt kiszaladni hozzá a reggeli pisilésből, hogy "Drágám, gyerekünk lesz! Ugye örülsz?" - miközben ő félkómásan kortyolgatja a kávéját, azt sem tudja hol van, és legjobb esetben is csak egy suta félmosolyt kaptam volna, annak ellére, hogy még nálam is jobban várta a gólyahírt.

Összeszedtem tehát magam és a belső Meryl Streepemet felszínre hozva igyekeztem visszanyelni minden mosolyt és könnycseppet, amíg egyrészt nem veszek még egy tesztet, hogy ziherbiztos legyen az örömhír, másrészt, hogy a terv szerint közöljem vele, hogy a szőrös gyerek mellé egy szőrtelen is érkezik a családba.

Azon túl, hogy random időpontokban átmentem ölelgetni és puszilgatni az emberem - ami amúgy munkaidő közben nem szokásom -, szerintem elég jól sikerült a meglepetés, pláne, hogy szerencsére ebéd után ki is kellett ugrania munkaügyben a város másik végére, úgyhogy így teljes inkognitóban folytathattam a grandiózus leleplezésre való felkészülésemet. Azt azért bevallom, hogy aznap valószínűleg életem legkevésbé produktív munkanapját éltem át, és azt sem tudom, hogy miután letettem a lantot, hogy jutottam el a plázáig, mert teljes rózsaszín ködben úszott az agyam azóta, hogy felvillant a második csík a teszten.

pexels-rodnae-productions-6148907.jpg

De sikerült megvenni a drogériában a második tesztet és beszerezni a projekt egyetlen hiányzó darabját: egy barna, mackóformájú kezeslábast, édes kis mackófülekkel. Ez különösen fontos volt a terv szempontjából, ugyanis évek óta Mamabearnek - azaz Medvemamának - becéz a másik felem, ő pedig természetesen megörökölte általam a Papabear - vagyis Medvepapa - megnevezést, így tehát egyértelmű volt, hogy a közös gyermekünk csak és kizárólag egy bocs lehet, aki majd kitölti a medveszerű kezeslábast.

Az első dolgom persze az volt, hogy megbizonyosodjak róla, hogy valóban van ok az örömre, és nem csak egy random falspozitív teszt miatt öntött el a mámoros jókedv, úgyhogy még szinte be sem léptem az ajtón, de már téptem fel a teszt dobozkáját.

Szokták mondani, hogy idő relatív, de az ember csak ritkán érzi át, hogy bizonyos pillanatokban mennyire másként jár az óra. Nekem az a két perc volt életem leghosszabbja, amíg vártam, hogy újra felbukkan-e a második kék vonal. Persze a címből már kitalálhattátok: felbukkant. Ott virított élesen, kéken, megmásíthatatlanul. Immáron ténynek számított, hogy terhes vagyok.

Úgyhogy a medvejelmez nem került száműzetésbe a szekrény mélyére, hanem kapott egy csinos kis csomagolást, három másik nyom társaságában, én pedig tűkön ülve vártam a leendő apukát, hogy végre együtt örülhessünk a pocaklakónak.

Hazaérve nem igazán értette a masnis dobozkát, sőt, láttam az arcán átsuhanni azt az enyhe pánikot, amikor a férfiak azt hiszik megfeledkeztek egy évfordulóról, szülinapról vagy valami - legtöbbször csak a nők által fontosnak tartott - kapcsolati mérföldkőről, de megnyugtattam, hogy ez csak egy megkésett Valentin-napi ajándék részemről, és ő már megemlékezett a szerelmesek napjáról, úgyhogy nem kell pánikolni, nem veszem vissza a képletes jó férj kitűzőjét.

Szinte lányos zavarral szedegette ki a cipősdoboz tartalmát, hullafáradtan próbálta összerakni fejben, hogy mi történik vele ezen a hétfő estén, és miért pont ma szeretném, ha heccből nyomozónak állna, de mint mindig, most is benne volt a játékban, csak a fáradt szemei tanúskodtak arról, hogy szívesebben lustulna a kanapén egy Marvel-film társaságában.

brytny-com-c4rxifszexk-unsplash.jpg

Az első nyom egy közös fotó volt, amin heccből mindketten medvejelmezben pózolunk a születésnapomon. Akkor még nem tudta, hogy azért kapja, mert hamarosan lesz egy kis bocs is a képen.

A második maga a medvejelmez, ami alapvetően elég beszédes a maga nemében, de annyira kimerült volt, hogy még itt is csak azt gondolta, hogy már előre iszok a medve bőrére (elnézést, muszáj volt elsütni a suta szóviccet!), és csak találtam valahol egy miénkhez passzoló kezeslábast. Szóval még akkor sem tudta, hogy azért, mert hamarosan lesz, aki kitölti a medvebundát.

A harmadikat már esélye sem volt félreérteni, ugyanis az esküvőnkre meglepetésből írt egy nagyon szép, nagyon vicces, nagyon megható kis versikét, amiben azzal élcelődött, hogy remélhetőleg hamarosan egy taggal bővül a család, úgyhogy "bosszúból" egy revans verssel készültem. Egyiket sem osztanám meg itt; egyrészt mert elég bensőséges mindkét alkotás, rengeteget elárul mindkettőnkről, másrészt pedig egyikünk sem pályázik a Radnóti-díjra, úgyhogy inkább megtartanánk magunknak - de annyit elárulok, hogy ahogy nálam is az esküvőn, most nála is volt sírás-rívás.

A negyedik nyom persze már csak a hab volt a tortán, vagyis inkább a cseresznye a hab tetején, maga a pozitív teszt, ami biztosíthatta róla, hogy a babó nagyon is úton vagy, nem csak hipotézis szinten beszélgetünk a leendő trónörökösról.

Sírtunk, nevettünk, ültünk egymással szemben, farkasszemet nézve percekig, talán órákig is.

'Kisbabánk lesz' - mondta fáradt mosollyal az arcán.

'Kisbabánk lesz' - mondtam könnyes szemmel.

És azt hiszem, nem is volt szükség ennél beszédesebb szerelmi vallomásra.

süti beállítások módosítása